Egy kiváló pedagógus egy kiváló munkaközösségben.

A zentai Thurzó Lajos Általános Iskola színmagyar osztályokkal rendelkezik. Jó egy ilyen munkaközösségbe pottyanni. Érezni és tudomásul venni, hogy vagyunk mi még, akik ritka szép magyar anyanyelvünkön nevelünk és tanítunk. A vasúton túli iskola két éven belül ünnepli századik születésnapját. Ódon falai arról árulkodnak, hogy sok kisdiák innen indult a nagyvilágba lelkes tanítóik biztatatására. A sok érdemleges pedagógus közül szeretném most Galusz Gabriella munkásságát nagyító alá fektetni.

Gabriella Csókán volt elemista, Zentán fejezte be a hároméves kereskedelmi szakközépiskolát, majd magánúton a negyedik fokozatot, hogy Szabadkán az Óvőképző Főiskolán folytathassa tanulmányait. Újságírással, versírással már gyerekkorában foglalkozott, versei a Jó Pajtásban és a Hét Nap gyermekoldalán jelentek meg, de intenzívebben ezekben az években kezdett el foglalkozni írással a Hét Nap Bánáti Újság mellékletében. Nyaranta találkozhattunk vele a Tiszaszentmiklós Magyar Kultúrkör által szervezett gyermektáborokban is. Itt már, mint kollégák is jobban összedolgoztunk. Később Gabi (ahogy mindenki hívja) óvodában kezdett el dolgozni.

Miután lebetegedett, itt megszakadt a munkaszerződése, hosszú betegsége után azonban felvették a Thurzó Lajos Általános Iskolába, kisegítő tagozatra műszaki tantárgyat tanítani.

Mi az, amire ebből az időszakból szívesen visszaemlékezel?

– Arra a sok szeretetre, amit kaptam. Úgy a gyerekektől, mint a kollégáktól, akik karon fogtak és segítették munkámat. Irányítottak, útmutatásokat, tanácsokat adtak. Közülük már sokan nyugdíjba mentek és Terike már sajnos nincs is közöttünk. Jólesett, hogy a pedagógiai vezető a szárnyai alá vett és bátorított, hogy a következő évben is pályázzak, szeretné, ha ott maradnék a suliban. Elgondolkodtató volt, főleg, mert úgy éreztem, ez az, amit csinálni szeretnék.

Itt még nem álltál meg. Folytattad a tanulmányaidat Szabadkán meg Zomborban.

– Miután elfogadtak és támogattak a kollégák és a pedagógiai vezető, el kellett dönteni, mit is szeretnék, mivel óvónői diplomával nem sokáig taníthatok, mert ha jelentkezik egy szakos tanár, akkor őt veszik fel. Eldöntöttem, hogy beiratkozom a Tanítóképző Karra, amit veled együtt meg is tettem. Az egyetem elvégzése után sem volt biztos a munkahelyem, ami tovább buzdított arra, hogy a specializációt is megcsináljam Zomborban. A szakra hatan iratkoztunk be, de csak ketten védtük meg a munkánkat. A specializációs munkám címe a diszkalkuliás tanulók fejlesztése volt. Meg kell említenem támaszomat, a főiskolai, majd egyetemi tanáromat, aki a háttérből mindig mellettem volt, van, és bátorító szavaival, példamutatásával lendületet adott, hogy munkámat a lehető legjobb módon végezzem. Czékus Géza tanár úrról van szó, akire nagy tisztelettel nézek fel, mert sokat tanultam tőle.

Közben a férjed is alkalmazták az említett iskolában, ahol ma már állandó munkahelye van. Az iskolától mindössze pár percre laktok. Mind a ketten azt teszitek, amit szerettek – tanítotok, neveltek. Mennyire könnyíti meg a munkád az, hogy a férjed is szakmabeli?

– A férjem elektromérnöki diplomával rendelkezett és a technikatanárnő nyugdíjba vonulása után jelentkezett a megüresedett munkahelyre. Közben befejezte Nagybecskereken a technika és informatika szakos tanári egyetemi képzést, majd állandósították az iskolában. Nem bánta, bántuk meg. Talán csak Marci fiunknak nem a legjobb abba az iskolába járni, ahol mindketten dolgozunk. A tanárok nem rosszból, de minden csínytevéséről beszámolnak, amit más szülők nem is tudnának meg, ő meg állandóan nagyító alatt van. Az, hogy közel lakunk az iskolához, nagyon jó… Amikor második kisfiammal voltam állapotos és az orvos kiírt terhességmegtartásra, sokszor a szünetben csak egy pillanatra átszaladtam. Nagyon jó kollégáim vannak. Nélkülük nem is tudnánk így szívvel-lélekkel dolgozni, mert ehhez támogatás kell. Nálunk a suliban a ki nem mondott jelszó: Mindenki egyért, egy mindenkiért. Hiszem azt, hogy ezt egy kívülálló is észreveszi.

Lépcsőzetesen épül a pályafutásod, köszönve a széles köű érdeklődésednek és a talpraesettségednek. Közben két szép fiúgyermeknek is életet adtál. Milyen idősek most a fiúk? Hogy tűrik anyjuk állandó tervezgetését és buzgolkodását?

– Márton 13, Áron 4 éves lesz a nyáron. Mindkettő aranyos, okos fiú, igénylik azt, hogy foglalkozzunk velük. Marci jó tanuló, szeret olvasni, sakkozni, focizni és a vízi sportokat. A múlt nyáron kicsit beteges volt, ezért ki is maradt a kajakedzésekből, de amit elmulasztott, remélem, lesz ideje bepótolni. Áron hozzászokott, hogy ő a kicsi, neki keresi mindenki a kedvét, ezért, amikor ősszel óvodába indult, az első pár nap mosolyogva ment, majd nálunk is megkezdődtek a mindennapi harcok, sírások, hogy nem akart ott maradni. Tudom, ez csak nekem, nekünk szólt, mert miután nehéz szívvel otthagytuk, már ment is a gyerekek közé játszani. Amikor nem ér rá egyikünk se, a nagyszülők veszik át a szerepet, mennek érte az óvodába vagy Csókán vigyáznak rá.

Egy munkafüzetet is megjelentettek az általad összeállított feladatokkal.

– Igen, megjelent egy munkafüzetem kisegítő tagozatra, mivel évekig ott dolgoztam, ezért összegyűjtöttem a természetórára készített feladatokat, anyagokat és ez lett kinyomtatva.

Az iskolád berkein belül napvilágot látott Tavasz Jánoska kiről szól?

Hogy mutatnád be az általad szerkesztett iskolaújságot? Szeretik a gyerekek?

– Egyik kolléganőnk, Sőregi Márta ötlete alapján született meg diáklapunk, a Tavasz Jánoska. Nagyon örülök neki, hogy ott lehettem az újság születésénél, részese vagyok a szerkesztésnek. Sok érdekes dolog van benne, az iskolai életet, tanulóinkat, tanárainkat mutatja be. A magyar mellett van benne angol, szerb, német fogalmazás is, a rajzok, képek tanulóink és tanáraink munkáját dicsérik. Egykoron volt tanulóink és tanáraink is mesélnek önmagukról. Bizalmas sarok, segíthetek c. rovatok vannak a lapban, amelyekben tanulóink az iskola pszichológusától kaphatnak tanácsokat. Minden számban kiemeljük azokat a diákokat, akikre büszkék lehetünk, majd az elmaradhatatlan rejtvények zárják a lapot. A gyerekek nagy élvezettel veszik kezükbe a lapot, érdekes, ha magukról olvasnak vagy épp a címlapról mosolyognak vissza.

Azt hiszem, azt is el kell mondanunk, hogy több továbbképzés kezdeményezője vagy az iskolád falain belül. A közelmúltban az Oktatásügyi Minisztérium jóváhagyta néhány kollegáddal vállvetve összeállított szemináriumotok anyagát, ami az akkreditált képzések katalógusában is szerepel. Mit mondanál erről bővebben, és kiknek ajánlanád?

– Az, hogy több továbbképzés szervezője vagyok, kicsit túlzás. Ha viszont van rá lehetőség, szívesen megszervezem, hogy eljöjjenek hozzánk, az iskolába előadást tartani mások. Igen, az Oktatásügyi Minisztérium jóváhagyta a Matematikai nehézségek az iskolában c. szemináriumunkat, melyet Gömöri Irénnel, Sárosi Gabriellával és Perpauer Attilával tartunk. Szeretnénk rámutatni azokra a felismerhető hibákra, amelyeken még eredményesen lehet javítani, ha idejében észrevesszük őket, és fejlesztő pedagógusokat bevonva eredményesen felzárkóztathatjuk a tanulókat. Egy rövid kis előadást tartok, majd egy elkészített tesztet nézünk át, és sok olyan játékot játszunk, melyeket tanórán lehet játszani a gyerekekkel. Elsősorban osztálytanítóknak, de matek szakos kollégáknak és óvónőknek is ajánlanám. Vannak figyelemfelhívó jelek már óvodás korban is, és ezeket a hiányos ismereteket pótolni kell, minél előbb el kell kezdeni fejleszteni.

Biztos vagyok benne, hogy Gabrielláról még sokat olvashatunk és hallhatunk majd. Esetleg elárulnád, most miben mesterkedsz, merre fújja a vitorlád a Tisza vizén a szívós bánáti szél?

– Hazafelé, haza a családomhoz, a gyerekeimhez, a szüleimhez, majd haza az iskolába, a tanulóimhoz és a kolléganőimhez.

Jó lenne valamit tanulni… most ezen töprengek, de ez még számomra egy nyitott gondolat, mert hát az anyagiak…