„Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (…) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk” /Rudolf Steiner/
- A szubkultúra
A szubkultúra fogalmát Stanley Kohen vezette be a szociológiába. A kultúra egészének keretében ez magába foglal egy sajátos életvitelt, értékrendszert, ideát, viselkedési szabályt és normát. A szubkultúra nincs elszigetelve az univerzális és uralkodó kultúrához mérten, csak bizonyos mértékben behatárolt. Ebben az értelemben úgy lehet definiálni, mint értékek, szabályok, normák és viselkedési formák összességét, amelyeket az egyes csoportok tagjai elsajátítanak, preferálnak, tisztelnek, hangoztatnak és melyeknek serkentik a fejlődését. A szubkultúrák a társadalmi munkamegosztás és különböző helyzetek következtében jönnek létre, melyek ezen alapulnak, és a társadalmi szerepek szerint formálódnak. Ez azt jelenti, hogy ritkák azok a szubkultúrák, amelyek szocioökonómiailag és műveltségi szint tekintetében egymástól igen távol eső csoportokat foglalnak magukba.
A szubkultúra különböző stílusbeli eltéréseket, világnézetet mutat és mindig szoros kapcsolatot tart meghatározott társadalmi csoportokkal, akik hordozói az ilyen orientációknak (fiatalok, idősek, sportolók, esztrád-művészek). Ezért a szociológusok közül sokan ezt a megnevezést különböző kulturális rétegek, illetve az egyének által elfoglalt pozíciók ismertetőjeleként használják. A szubkultúrák azokat a jellegzetességeket fejezik ki, melyek a viselkedési formákat, öltözködést, ízlést, szórakozást, szabadidei tevékenységet, zenét, sportot meghatározzák, mikor is figyelembe vesszük a kort, nemet, hivatásbeli- és szabadidő töltési különbségeket. Így beszélhetünk városi- és falusi kultúráról; fiatalok és idősek, munkások és értelmiségiek kultúrájáról.
A szubkultúrát értékrendjének különbözősége határolja el a domináns és legitim kultúrától, melyet a szociológiában gyakran nevezünk szülő- vagy anyakultúrának. A szubkultúra előjogot biztosíthat tagjainak, de példaként szolgálhat másoknak is. Az együttélés formája, kiváltképp az életstílus és a csoportok sorsa adják az alapot a szubkultúra kialakulásához; nem elszigetelődést jelentenek, hanem megelőlegezik a különbözőséget. A szubkultúrák azért keletkeznek, mert lehetetlen megteremteni ugyanazokat az életkörülményeket egy társadalom minden egyes tagja számára. Tehát úgy is fogalmazhatunk, hogy a szubkultúrák által a teljesség részletekre bomlik.
A szubkultúra sokfélesége arra utal, hogy az egyik szubkultúrát a másiktól elválasztó határok élessége változhat az adott szubkultúra orientációitól, illetve attól függően, mennyire szolgál a tagjai számára az identitás fő meghatározójául. Egyes szubkultúrák erős kötöttséget mutatnak jól megalapozott érdeklődésekkel vagy orientációkkal, s ezek tagjaik tartós figyelmét és nagyfokú érzelmi kötődését várják el. Mások lazábban fókuszáltak, nincs világosan meghatározott szerkezetük vagy koherens identitásuk, és a szubkultúra normáira vonatkozóan csak korlátozott az egyetértés. Az etnikai szubkultúrák körvonalait általában a szokások, a nyelv, illetve szervezetek és informális kapcsolatok hálózata erősíti meg és tartja fenn, melyek a csoportidentitás és szolidaritás forrásaként szolgálnak. Az ifjúsági szubkultúrák körvonalai másrészről kevésbé élesek, bár az ifjúság általában bizonyos korfüggő orientációkkal, ideológiákkal és viselkedési stílusokkal bír, melyek elkülönítik őket a gyermekektől és a felnőttektől. Egyes csoportok esetében a szubkultúra körvonalai csak bizonyos alkalmakkor válnak határozottá, amikor ugyanis érdekeiket vagy identitásukat közvetlen veszély fenyegeti. A nagyobb társadalom stigmatizáló reakciói azt is eredményezhetik, hogy a szubkultúra körvonalai élesebbé válnak, és a szubkultúra ellentétbe kerül a domináns kultúrával. Mivel az egyének eltérő mélységig vesznek részt a szubkultúrában, és nem ugyanolyan mértékben kötődnek hozzá, nem minden résztvevő fogja ugyanúgy meghatározni a határait.
Bár nincsen általánosan elfogadott eljárás egy szubkultúra paramétereinek meghatározására, fontos annak megállapítása, hogy egy-egy szubkultúra résztvevői társadalmi életének mely aspektusait nem befolyásolják annak normái és értékei, tehát fel kell mérni azon területeket, ahol a nagyobb normatív rendszer kulturális szabályai uralkodnak, s annak mértékét, amennyire a szubkultúrabeli tagság az identitás fontos összetevőjét képezi. Így az egyik véglet az, amikor valaki egy olyan hagyományos egyház vagy társadalmi klub tagja, mely csak névleges időbeli és érzelmi elkötelezettséggel jár, a másik pedig az, amikor egy olyan vallási szektához tartozik, mint az amish közösség az USA-ban, amely tagjainak szigorúan előírja mind viselkedési normáit, mind gazdasági és társadalmi tevékenységét.
Azok a feltételek és körülmények, melyek egy szubkultúrát létrehoznak, nem szükségszerűen azonosak azokkal, melyek fenntartják, vagy átalakítják. A szerkezeti feltételek változhatnak, illetve a szubkultúra követőinek orientációi újfajta realitások súlya alatt, esetleg a problémáikra talált alternatív megoldásoknak köszönhetően átdefiniálódhatnak, vagy átalakulhatnak. Sok minden múlik a szubkultúra természetén és a nagyobb társadalomhoz való viszonyán. Értékei és normái közösségi reakciók egész sorát válthatják ki a méla közönytől az általános nyugtalanságig vagy hisztériáig, aminek fontos következményei lehetnek a szubkulturális fejlődés és változás dinamikájára. Egy erősen negatív közösségi reagálás, beleértve a médiát és a társadalmi kontroll egyéb eszközeit is, katalizátorként szolgálhat a szubkultúrával történő jóval erősebb azonosulásra, és előidézheti értékeinek és normáinak a népesség nagyobb szegmensében történő szétterjedését. Ezt a folyamatot devianciaamplifikációnak nevezik. Például az, hogy a punkokat és a modokat negatívan ábrázolták a brit sajtóban és televízióban, rögtön híressé tette ezeket a csoportokat, s így aztán felkeltették más fiatalok érdeklődését is, akik végül e szubkultúrák résztvevőivé váltak. Másrészt a közösség negatív reakcióinak komolysága veszélyeztetheti vagy aláaknázhatja szubkultúra folytonos fennmaradását azáltal, hogy megnehezíti vagy költségessé teszi hívei számára a csoportban való aktív és nyílt részvételt, vagy pedig arra kényszeríti őket, hogy problémáikra egyéb megoldásokat keressenek. Az egyik lehetőség az, hogy minimalizálják az érintkezést a szubkultúra és a nagyobb társadalom tagjai között, ily módon elkerülhetővé válik a közfigyelem és a szankciók. Ilyenek a vallási és szektás közösségek, illetve a kábítószeres szubkultúrák. Rövidesen a negatív közreakciók a szubkultúra definíciójának és ideológiájának élesebb körvonalazódásához vezethetnek, befolyásának hatókörét megnövelik, és nagyobb normatív elszigetelődést és szolidaritást segítenek elő. Ha a közösségi reakciók általában pozitívabbak vagy együttérzők, a szubkultúra résztvevői meglehetős szabadságot élveznek sajátos értékeik és hiedelmeik követésében anélkül, hogy megtorló szankcióktól kellene tartaniuk, addig, amíg nem zavarják meg a nagyobb kultúra alapvető értékeihez való ragaszkodást. Sőt egy szubkultúra bizonyos szelektált stílusbeli újításait (pl. ruházat, zene, argó) a népesség egyes szegmensei magukévá tehetik, illetve vállalkozók kereskedelmi forgalomba bocsáthatják, hogy a domináns társadalom szélesebb köreiben is elterjedjen, s a folyamat során veszítsen megkülönböztető és felforgató jellegéből. Az ifjúsági szubkulturális stílusok bizonyos elemeinek átalakulása a tömegtermelés árucikkeivé (pl. ruhaárusító butikokban, kis zeneboltokban) illusztrálja a szubkulturális asszimiláció folyamatát, ugyanúgy, ahogy az etnikai hagyományok bizonyos aspektusai is részeivé válnak az amerikai életforma főáramának.
Összegezve: egy szubkultúra sorsát nagyban befolyásolja a közösségi reakciók természete, a formális és informális szankciók ereje, és az, hogy résztvevői életében mennyire játszik központi szerepet a szubkultúrával való azonosulás. Ha egy szubkultúrát erőszakosan elnyomnak a társadalmi kontroll képviselői, az valószínűleg földalatti mozgalommá válik, rezisztens ideológiát hoz létre és dolgoz ki, és nagyobb pontossággal húzza meg önnön határait. Megfordítva, ha a szubkultúra nem képes elkerülni a domináns értékek vagy szankciók behatolását, akkor tagjai elhagyhatják, illetve megszüntethetik. Itt természetesen sok múlik egyrészt azon, hogy a szubkultúra központi szerepet játszik-e a személyes és a kollektív identitás kialakításában, másrészt az alternatív modellek hozzáférhetőségén. Ha a szubkultúrák bizonyos fokú legitimitást vagy toleranciát kapnak, akkor változhatnak, vagy azért, mert fokozódik az interakció azok között, akik részesei a szubkulturális hagyománynak és azok között, akik nem, mert a domináns kultúra intézményeiben való részvétellel egyre nagyobb lesz az asszimiláló hatás. Mivel minden egyes szubkultúra egyfajta válasz körülmények, problémák vagy ellentmondások bizonyos csoportjára, végső soron az ezekben a strukturális feltételekben bekövetkezett, gyakran éppen a szubkulturális mozgalmak által előidézett változások a kiváltói a szubkultúrák változásainak vagy gyökeres átformálódásának.
- A mai szubkultúra és/vagy mozgalom az ifjúság körében
A szubkultúra mint társadalomtudományi elméleti eszköz használhatósága jelenleg igen sok szempontból kérdéses. Egyrészt magát a fogalmat számos értelemben használták, illetve használják (részkultúra, alárendelt kultúra, speciális csoportok kultúrája) illetve ezzel összefüggésben igen különböző csoportokat tekintettek és tekintenek a különböző elméletalkotók szubkultúrának (minden elképzelhető alcsoport, fogyasztási csoportok, etnikai
kisebbségek, szexuális kisebbségek, foglalkozási csoportok, különleges helyzetben lévők csoportjainak kultúráit).
Másrészt nagyon sok alternatív fogalom van használatban azoknak a társadalmi jelenségeknek és csoportoknak a megnevezésére, amelyekre a szubkultúra kifejezést is alkalmazták már, illetve jelenleg is alkalmazzák (pl. hobbi, csoportkultúra, ifjúsági kultúra, rajongói kultúra, miliő, életstíluscsoport, színtér, neo-törzs stb.). Mindezek ellenére a szubkultúra mint hívószó, valamint elemzési keret továbbra is igen életképesnek bizonyul. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a napjainkban magának nevet és tradíciót kanyarintó számos egyéb téma mellett a szubkultúrakutatás (subcultural studies) mint elkülöníthető kutatási terület megkülönböztetése és – ami talán még fontosabb – a témával foglalkozó elemzések újabb és újabb hullámainak napjainkban is folytatódó megjelenése.
Az ifjúsági szubkultúrákkal kapcsolatos nemzetközi szakirodalomban három hullám körvonalazható, amelyek a következők: ifjúsági csapatok, szervezetek szubkultúrái; „klubkultúrák” és a fiatalkori bűnözés, deviáns szubkultúrák.
Az ifjúsági csapatok, szervezetek szubkultúráiban a fiatalok szabadidejüket hasznosan tudják eltölteni. Napjainkban főleg Amerikában hódítanak, de Európában s a többi kontinensen is nyomon követhető fejlődése. Amerikában az ifjúsági csapatoknak, szervezeteknek azért tulajdonítanak nagy szerepet, hiszen a fiatalok általuk akár a jövőjüket is megalapozhatják. Közkedveltek azon csapatok, melyek középiskolai tagjaként akár ösztöndíjat is szerezhet a fiatal kiszemelt egyetemére. A fiúknál ilyen csapatok lehetnek a kosárlabda-, futballcsapatok, míg lányoknál magas szinten a hajrázást művelik, akár országos szintű versenyek alkalmával is. Hazánkban is ma már számos csapat, szervezet áll a fiatalok rendelkezésére, hogy szabadidejüket hasznosan ki tudják használni, valamint felesleges energiájukat le tudják vezetni. Ilyen csoportok lehetnek a sport, tánccsoportok, számítógépes és egyéb szakkörök, tanuló csoportok.
A tömegkommunikáció térhódító eszköze, a televízió életünk szerves része, hiszen az információs társadalom megköveteli a naprakészséget, a tájékozottságot, a televízió „távolbalátásával” milliók számára teszi lehetővé a nagyvilággal való kapcsolatot. Nehéz egyértelműen jellemezni a szerepét, a különböző álláspontok sokszor egymásnak ellentmondóak, hallhatunk olyan vélekedést, miszerint a televízió „az emberiség jótevője” vagy „a gyerekek dadája, a fiatalok iskolája, a felnőttek szórakozása, az öregek társasága”, lehet a „tömegek pihentetője és informálója”, s ugyanakkor „az emberiség megrontója”, „a szem, illetve a szellem rágógumija” vagy csak egyszerűen „idiótadoboz”. Az emberek gondolkodását, véleményalkotását olyan mértékben befolyásolja, amilyenre a többi tömegkommunikációs eszköz nem képes. Az általa megteremtett nyilvánosság nagyobb hatású, mint az írott médiumoké, a „függőségnek” nehezen szabhatunk határt. A televízió nemcsak befolyásolja, hanem alakítja is a valóságot. A fiatalok számára csak is az az elfogadható valóság, amit a televízióban látnak, s akik nem fogadják el ezt az alkotott világot, vagy nem vesznek rész e szubkultúrákban, azok kívülállóvá válnak. E szubkultúrákat alakíthatja akár a zene: az 1970-es években megjelennek a punkok, azután a rockerek, szkinhedek, s a felsorolt zenei irányzatok követőitől megkövetelik a rájuk jellemző stílusjegyek hordozását.
De megemlíthetőek még a filmsorozatok hatása a fiatalokra, melyek következtében különböző „funclub”-ok részesei lesznek, ugyanilyen fontos a reklámok hatása is, amikor a fiatalok, gyerekek csakis egy bizonyos márkát hajlandóak használni, vagy csakis egy bizonyos helyre hajlandóak közösen eljárni szórakozni, étkezni, mert csak az számít „divatosnak” a televízió, rádió, internet által kialakított „klubkultúrának”.
A deviáns szubkultúrákkal kapcsolatban ma sokat írnak a szakemberek. Többnyire azért követjük a társadalmi szabályokat és normákat, mert a szocializáció során megszoktuk, hogy így viselkedünk. Jó példa erre, hogy milyen normákat követünk a társas érintkezés során folytatott interakciókban, amiről Goffman írt részletesen. Az idegenekkel szembeni udvarias figyelmesség, a tapintat mind olyan cselekedetek, amelyek végrehajtása közben rendszerint nem is gondolunk arra, hogy bizonyos viselkedési szabályokat követünk. Bizonyos normákat ugyanakkor annak tudatában tartunk tiszteletben, hogy a belőlük következő viselkedés helyes. Például a közlekedési normák esetében. Minden társadalmi norma együtt jár bizonyos szankciókkal, amelyek elősegítik a konformitást és védelmet nyújtanak a nonkonformitással szemben. A szankció mások részéről megnyilvánuló reakciót jelent az egyén vagy egy csoport viselkedésével kapcsolatban, amely az adott norma követését igyekszik biztosítani. Lehetnek pozitívak és negatívak, formálisak és informálisak. Formális szankciókról akkor beszélünk, ha létezik egy meghatározott testület vagy szerv, amelynek feladata, hogy biztosítsa bizonyos normák megtartását. Az informális szankciók kevésbé szabályozott, általában spontán reakciók a nonkonform viselkedésre. A modern társadalmakban a formális szankciók általában a bíróságok és börtönök által megtestesített büntetési rendszerhez kapcsolódnak. A bírság, a börtön és a kivégzés a formális negatív szankciók típusai. Formális pozitív szankciók például a katonai kitüntetések a háborúban mutatott különleges bátorságért. Pozitív informális szankció például, ha azt mondjuk valakinek: „derék munka”. Negatív informális szankció, ha valakivel ingerülten beszélnek, leszidják.
A bűnözés természetének kielégítő magyarázata csakis szociológiai lehet. Ez a megközelítés nagy hangsúlyt fektet a konformitás és a deviancia összefüggésére a különböző társadalmi környezetekben. A modern társadalmak sok különböző szubkultúrát foglalnak magukba, és az a viselkedés, amely megfelel egy bizonyos szubkulturális közeg normáinak, kívülről szemlélve deviánsnak minősülhet. A társadalmakban jelentős különbségek figyelhetők meg gazdagság és hatalom tekintetében, ami meghatározza az egyes csoportok előtt nyitva álló lehetőségeket. A társadalmi viszonyok és az egyének azon belül elfoglalt helyzetének eredményeképpen jönnek létre a deviáns szubkultúrák, valamint a rossz oktatási rendszerek miatt, amelyek következtében a fiatalok vagy otthagyják az iskolákat s „bűnbandákhoz” csatlakoznak, vagy jobbik esetben munkát vállalnak.
„Az idő korlátozottságának tudata tartalmasabbá teszi az életet. A triviális dolgok elvesztik jelentőségüket, csak a lényegesek maradnak meg. Az ember kevesebbet foglalkozik azokkal, akik nem szeretik, és többet azokkal, akik szeretik. Nem néz tévét, nem olvas újságot, viszont egyre több olyan könyvet olvas, melyben a szerzőnek van valami mondanivalója. Kevesebbet törődik a presztízzsel és a látszatokkal, és igyekszik értelmes tevékenységgel kitölteni minden idejét. Igen, mondja Noll, csak a halál biztos tudata adhat értelmet az életnek.” /Goerg Klein/
Internetes források:
www.netorian.hu
http://www.arts.u-szeged.hu/socio/racz/kokovic.pdf
http://passzio.wplanet.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=5735
http://www.google.hu/search?hl=hu&q=szubkult%C3%BAra+fogalma&meta=&aq=1 &oq=szubku
