Beszélgetés a felnőttképzésről, a pedagógusi hivatásról, a család szerepéről és a számítógépes írástudásról.

Farkas Ildikó Csantavéren született. Középiskolai tanulmányait Szabadkán fejezte az akkori matematikai szakközépiskolában, majd Újvidéken a Természettudományi Kar Matematikai Tanszékén alkalmazott matematikát tanult. Ennek köszönhetően került kapcsolatba az informatikával. Ezt követően az iparban helyezkedett el, a húsiparban a termelés számítógépes követésén és tervezésén dolgozott. Ez az időszak nagy kihatással van a későbbi pedagógusi munkájára. Más szemmel látja azt, hogy mire kell a tanulókat felkészíteni.

A szakmája mellett nagy szerelme a néptánc. 18 évig aktívan néptáncoktatóként tevékenykedett.

A zentai székhelyű EU Vajdasági Felnőttképzési Központ vezetője. Emellett informatika szakos tanárként dolgozik a zentai gimnáziumban.

A felnőttképzési központ vezetőjeként a működtetők szempontjából hogyan értékelné a felnőttképzési lehetőségeket Szerbiában? A vajdasági viszonylat különbözik-e az országostól?

– Amennyire tudom, egész Szerbiában teljes a fejetlenség a felnőttképzés területén. Ez különösen a képzésben részt vevő hallgatók számára hátrányos, hisz nem tudják, milyen minőségű képzést kapnak, milyen kompetenciákkal fognak rendelkezni és hogy a kapott diplomát ki fogja elismerni. Vajdaság kicsit előnyösebb helyzetben van, hiszen Magyarország jóval előrébb jár ezen a területen. Mi is sok tapasztalatot szereztünk magyarországi felnőttképzéssel foglalkozó szakemberektől. A közös munka eredménye hasznos volt a mi számunkra is és magyarországi partnereink számára is, hisz a többéves tapasztalat azt mutatta, hogy a magyarországi modellben is vannak hiányosságok. Ezeket igyekeznek ők is kiküszöbölni.

A törvényi rendelkezésekre régóta várunk. Ez a gyakorlatban mit jelenet?

– Szervezetünk 2006-ban alakult. Még abban az évben meghívtak bennünket egy tanácskozásra, amelyen részt vettek az akkor felnőttképzéssel foglalkozó szervezetek és intézmények képviselői, a tartományi oktatási titkárság és a magyarországi oktatási minisztérium képviselői. Tapasztalatot cseréltünk, meghallgatták véleményünket. Talán ekkor indult el igazából a mozgolódás a felnőttképzés területén. Sajnos azóta húzódott ennek a törvénynek a megfogalmazása. Most közvitán van. Remélem, a végleges forma elfogadásakor figyelembe is veszik a véleményeket, amelyeket a mindennapi gyakorlat alapján adnak az ezen a területen tevékenykedők.

Megfogalmazódott az igény egységes Kárpát-medencei felnőttképzésre. Milyen elvek, lehetőségek mentén képzelhető el ez?

– Már 2006-ban csatlakoztunk egy Kárpát-medencei hálózathoz, a PannonForrás Első Kárpát-medencei Fejlesztési és Tudásklaszterhez. Küldetése a Kárpát-medence gazdasági integrációját elősegítő ágazatok, új iparágak, valamint a társadalmi esélyegyenlőséget szolgáló szakterületek emberierőforrás-igényének egységes biztosítása. A klaszter fejlesztési, képzési és szolgáltatási tevékenységeket végez. Tagjai Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, Erdélyből, Délvidékről és Magyarországról kerültek ki.

A Központ megalakítását követően elsődleges célként nevezték meg, hogy azoknak a fiataloknak, akik a nyolcadik osztály befejezése után valamilyen okból nem iratkoztak középiskolába, vagy nem fejezték be a középfokú képzést, szakmát biztosítsanak. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni e téren?

– Megalakulásunkkor tényleg erre a kritikus problémára igyekeztünk megoldást kínálni. Eleinte nem nagyon tudták az emberek, mi fán terem a felnőttképzés. De a későbbiekben, úgy gondolom, sok fiatalnak segíthettünk képzéseinkkel. De nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is, akik több éve dolgoztak a szakmájukban diploma nélkül. Ugyan kitűnően végezték a munkájukat, de elveszíthették volna munkahelyüket, ha nem tudják tudásukat hivatalos dokumentummal bizonyítani. Most már a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat és az Oktatási Minisztérium is lépéseket tesz ezeknek a problémáknak a megoldására. Így ma már a feladatunkat más területen látjuk: hidat kell képeznünk a nehezen változó oktatási gépezet és a munkaerőpiac elvárásai között. Továbbképzésekkel olyan kompetenciákkal kell ellátni a fiatalokat és a felnőtteket, amelyek segítenek nekik a munkahelykeresésben, amelyek a szakmai tudásuk mellett szükségesek ahhoz, hogy megőrizzék a munkahelyüket és továbbfejlődhessenek.

Amellett, hogy továbbképzéseket, nyelvtanfolyamokat, valamint egyéb kurzusokat szerveznek, házigazdái például a kutató fiatalok konferenciájának is. Széles körű, szerteágazó tevékenységet folytatnak.

– Feladatunknak nemcsak a képzéseket tartjuk, hanem a társadalom átalakulását elősegítő információk közvetítését is. A Kutató Ifjak Konferenciájával is arra szerettük volna felhívni a környezetünk figyelmét, hogy vegye észre a sok tehetséges fiatalt, akik itt vannak közöttünk. Hajlamosak vagyunk csak a rosszat látni, akik dicséretre érdemesek, azokat pedig észre sem venni. Továbbá a konferencia formájával a fiatalokat arra próbáljuk serkenteni, hogy figyeljék egymást, barátkozzanak, dolgozzanak együtt. Mert felnőttként is csak akkor tudnak nagyot alkotni, ha jó csapatjátékosok lesznek. A mai világban egyedül elvesznek.

Milyen az együttműködésük a pedagógusokkal?

– Alapvetően csapatjátékos vagyok. Nem tudom másként elképzelni a munkámat, csak összefogásban. Így szívesen együttműködünk a pedagógusegyesületekkel, minden szervezettel, amely hasonló területen dolgozik. Partnereink Szegedről a Talentum Alapítvány, a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség, a Munkáért Alapítvány, továbbá a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete, a Dél-alföldi Regionális Alapítvány. Tagjai vagyunk még a Vajdasági Magyar Civil Szövetségnek és partnerünk a szabadkai Keresztény Értelmiségi Kör.

Az idén útjára indították a Szülők iskolája elnevezésű kerekasztal-beszélgetés-sorozatot. Milyen eredményeket várnak ettől?

– A munkánk folyamán a problémák elemzésekor folyton a családok működésének a problémájához jutottunk vissza. Így indult útjára a Szülők iskolája. Tudjuk, hogy nem fogjuk megváltani a világot, de így szeretnénk támogatást adni és segíteni minden szülőnek, aki segítséget kér, aki meg akarja hallgatni mások tapasztalatait, hogy a legnemesebb feladatot, a Szülő feladatát úgy tudja elvégezni, hogy gyermekének biztonságos, szeretettel teli, meleg otthont tudjon biztosítani ebben a mai rohanó világban.

Ön pedagógusként, tanárként az iskolában is ilyen szerteágazó tevékenységet folytat? Hogyan győzi mindezt?

– Tulajdonképen a különböző területeken végzett tevékenységeim nem esnek távol egymástól. Ugyanaz a cél lebeg a szemem előtt: segíteni a manapság igen kilátástalan helyzetben lévő fiataloknak. A munkahelyemen, tanárként elsősorban arra törekszem, hogy diákjaim megfelelő informatikai írástudással fejezzék be a középiskolai tanulmányaikat. Emellett igyekszem megmutatni a számítógép használatának sokrétűségét. Mivel a mi iskolánk általános gimnázium és így a tanulók később az élet széles területére szóródnak, ezért egyaránt foglalkozunk kép- és zeneszerkesztéssel, weboldalszerkesztéssel, programozással. Fontosnak tartom, hogy minél több szerbiai, magyarországi és más európai kortársukkal találkozzanak, így szerezve inspirációt és saját tapasztalatot. A szaktárgyamon kívül szívesen segítek olyan megmozdulások szervezésében, amelyekkel hozzájárulhatunk a tanulóink közösségi életre való neveléséhez és jövőjük építésének a segítéséhez.

Ami engem illet, nem esik nehezemre a munka, hisz ha az ember szívből csinálja, mindig talál új energiát. Meg kell mondanom, hogy ezt nekem a gyerekek fiatalos lendülete, kíváncsisága, lelkesedése és sikerei adják. Igyekszem, hogy a munkám iránti elkötelezettség ne legyen a családom kárára. Habár sok lemondással jár a munkám, családom támogat és enélkül nem lenne teljes az életem.

Hogyan látja a jelenlegi oktatási rendszert, helyzetet?

– Az egyértelmű mindenki számára, hogy a mostani oktatási rendszer több sebből vérzik. Egyrészről, nemcsak a tananyaggal kellene tömni a tanulók fejét, hanem meg kellene őket tanítani tanulni, új információkat szerezni is. Az oktatási módszereken is változtatni kellene. Az eddigi tapasztalat az, hogy a gyerekek ösztönös tanulni vágyását és kreativitását megöljük a mostani rendszerrel. Az oktatási rendszernek gyermekközpontú kellene lennie és nem tudásközpontúnak. De ez nem azt jelenti, hogy a tanulóknak mindenhez joguk van. Minden gyermeknek szükségesek a korlátok, korosztályonként más és más. Ezzel mutatunk nekik utat és nyújtunk nekik biztonságérzetet. Mindez nem valósulhat meg, ha a pedagógusok nem nyerik vissza a tekintélyüket. Ezt a tekintélyt csorbítják maguk a szülők, csorbítja az állam törvényekkel és anyagi ellehetetlenítéssel, de mi magunk is, ha nem végezzük lelkiismeretesen a munkánkat.

Az átalakulás megkezdődött, de sajnos nagyon lassú. Én még nem látom az alagút végét. Ami biztató, hogy mind több pedagógus van, aki nemcsak látja a problémákat, hanem hajlandó is tenni a megoldás érdekében valamit. A gyakorló pedagógusok munkájára kellene épülnie az új oktatási rendszernek, az ő tapasztalataikat figyelembe véve, nem pedig a szakmán kívüli tényezők hatására hozni meg a reformot.

Tanárként mi a véleménye a gyakran kritizált, máskor meg éppen felmagasztalt fiatalságról, diákságról?

– Az biztos, hogy a társadalmunk gyökerestül megváltozott. Az értékrendek átalakultak, hiányzik a család pozitív emberformáló hatása. Nincsenek egyszerű helyzetben a mai fiatalok. Nem szabad homokba dugni a fejünket, hogy ne lássuk a tömérdek problémát, félresiklott fiatal életet. De ne lökjük őket még lejjebb. Vallom, hogy a fiataljaink ugyanolyan tehetségesek és érzelmekkel teli emberek, mint az előttük lévő generációk. Segíteni kell őket, utat mutatni nekik, pozitív példaképeket adni, megnyitni előttük a lehetőségek kapuit. Közben nem szabad megfeledkeznünk a tehetségekről sem. Ők lesznek a következő nemzedékek alapkövei. Nem veszhetnek el!

Minden embernek veleszületett vágya, hogy kiteljesedjék, hogy valamiben kiemelkedjen. Ha nem tudják megtalálni magukat, keresnek más módot, amivel felhívják a figyelmet. Egyszóval, rajtunk is múlik, hogy milyen a mai és milyen lesz a következő nemzedék.

Az informatikai írástudás a mai társadalomban már elengedhetetlen. A fiatalok előtudása mennyire vonatkozik az egész informatikára?

– Sajnos ezzel kapcsolatosan negatív tapasztalataim vannak. Becslésem szerint a középiskolába iratkozott tanulók 80 százaléka kizárólag játékra használta a számítógépet, vagy közösségi oldalakon töltötte el az idejét. Ha megkérdeztem őket, mire szeretnék még használni a számítógépet, nem adtak választ, hiszen nagy részének elképzelése sem volt, hogy mire is lehetne használni. De én ismételten csak a környezet szerepére, felelősségére hívnám fel a figyelmet. Ha nem kaptak pozitív mintát a családban, az iskolában, maradt a kortársaktól kapott minta követése. A családok nagy százalékában a szülők sajnos még mindig nem rendelkeznek informatikai írástudással. Így annak alapján, amennyit a gyermekeik a számítógép előtt ülnek, meg vannak róla győződve, hogy a tudásuk az eltöltött idővel egyenesen arányos. Ami az iskolát illeti, szerintem teljesen téves útra siklott a számítógép használatának az oktatása. A számítógép használatának a célját kellene megmutatnunk, azt, hogyan használhatja fel a diák a saját sikereinek eléréséhez. Egyfolytában azzal küszködünk, hogy hogyan keltsük fel a tanulók érdeklődését, hogyan vegyük őket rá a kreatív munkára. Egyszerűen azokat az eszközöket kellene használni, amelyek az ő világukhoz közel állnak. És az egyik ilyen eszköz a számítógép. Rengeteg oktatószoftver van, amely használható az alsós tanulókkal való munkában: olvasás tanítására, a matematika területén, a természeti és társadalmi ismeretek területén. És akkor még nem is beszéltem az internet kínálta lehetőségekről. Ha ebben a korban hozzászoknak ahhoz, hogy nem csak játékszer a számítógép, akkor a későbbiekben már saját maguk fogják keresni az új lehetőségeket, amelyeket a számítógép nyújthat nekik.